Cigánypasztorációban világelső

A magyarországi görögkatolikus egyház – Sója Miklós esperes atyának köszönhetően – a cigánypasztoráció megteremtője.

Miközben minden más felekezet elsősorban már meglévő híveivel volt elfoglalva, a görögkatolikus egyház nem volt rest azok felé is tekinteni, akik a legelesettebbek, akik a társadalom peremén élnek minden tekintetben. Egyházunk nevéhez fűződik Európa, talán a világ első cigány temploma, a liturgia cigány nyelven való végzése, bibliai részek cigány nyelvre való fordítása.

A "Művészetek háza" megáldása

Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci püspök és az ünnepséget rendező Nyíregyházi Egyházmegyét képviselő Szocska A. Ábel apostoli kormányzó együtt szentelte meg 2016. február 2-án a „Kultúra – ami összeköt” című pályázat keretében megvalósult Művészetek Háza közösségi házat Tuzséron.

Új seprű jól seper – vagy jól focizik! –Megnyerte a debreceni kollégiumunk a KRSZH Focikupát

Negyedik alkalommal rendezték meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos foci tornáját, melyen első alkalommal vehetett részt a debreceni kollégiumunk. Mivel a tavalyi esztendőben /Nyíregyházán/ a szegedi Szokeresz csapat diadalmaskodott, így idén ők voltak a házigazdák. A csapatok felsorakozása után Kiss-Rigó László megyéspüspök és Nógrádi Tibor, a Magyar Labdarúgó-szövetség Csongrád megyei igazgatója köszöntötte a csapatokat. A hagyományokhoz illően a kezdőrúgást Langerné Victor Katalin, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára végezte el.

Ügyvédi látogatás a szakkollégiumban

A legutóbbi péntek esti beszélgetésünkre nagy szeretettel és kíváncsian vártuk dr. Czifra Károly ügyvéd urat.A beszélgetés kötetlen volt, bármiről kérdezhettünk, tanulmányairól, munkájáról, tapasztalatairól,görögkatolikus hitéről, mi az ami őt megfogta ebben a csodálatos hivatásban. Minket szakkollégistákat leginkább a Huszár-telep ellen indított per érdekelt, amit képviseletével megnyert egyházunk. Nagyon jó hangulatban telt ez az este, megvendégeltük ügyvéd urat az egyik szakkollégistánk által készített finomságokkal.

Tanulmányi hétvége a roma szakkoliban

Böjt első szombatján Ádám Anetta tartott képzést a szakkolisoknak. Témája szegénység és az iskola volt, amit már első hallásra is igen fontosnak és aktuálisnak tartottunk. Izgatottan vártuk Anetta előadását. Fél tízkor egy kis játékkal indítottunk. Már ekkor fergeteges volt a hangulat és jókedvvel folytattuk a kijelölt témával. Először is kifejtettük, hogy számunkra mit is jelent a szegénység, milyen formában láttuk, éreztük, esetleg emiatt hátrányban voltunk akár az iskolában, akár az élet bármely területén.

Koliba a szakkoliban

A koliba Szent Tivadar nagyvértanú nevéhez fűződik. A pogány Julianosz császár nagyböjt első hetében elrendelte, hogy áldozati állatok vérével hintsék meg a piacon eladott összes terméket, ezzel a tisztaságra törekvő, böjtölő keresztényeket is beszennyezve. Azonban az Úr gondviselése által megjelent a város püspökének, Eudoxiosznak Szent Tivadar, aki elrendelte, hogy a beszennyezett ételek helyett kolibát, azaz főtt gabonát egyenek a keresztények, így megmentve őket a tisztátalanságtól. Erről az ősi eseményről emlékeztünk meg mi is frissen létrejött kollégiumunkban.

Véradás az Attila téri görögkatolikus parókián

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói és az Attila téri Görögkatolikus Egyházközség dolgozói idén sem feledkeznek meg a segítségre szoruló embertársaikról. A szakkollégium és az egyházközség hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az idei első véradását. A helyszín a görögkatolikus parókia volt, ahova a szép számmal érkeztek a segíteni vágyó emberek. A mindössze négy órás véradáson több mint harminc ember gyógyulásához elegendő vért sikerült összegyűjteni.

Taní-tani konferencián a szakkollégisták

Február első péntekjén került megrendezésre a IX. Taní-tani konferencia. A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete szervezte ezt a tudományos értekezletet, melyen mi is– a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium néhány hallgatója – részt vettünk, illetve igazgatónőnk Juhász Éva is velünk tartott.

Házszentelés Hajdúdorogon

Január 6. Vízkereszt ünnepe. Ehhez a naphoz egy nagyon szép és hasznos szokás is társul. A közösség papja meglátogatja a rábízott családokat, híveket. Megszenteli a hajlékaikat és beszélget velük. A hívek, ahol tehetik nyitott kapuval jelzik, hogy várják a papot. A pap és a hívek számára ez a találkozás nagyon fontos.
Ilyen találkozásról számolok be: Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya Hajdúdorogon cigány híveit látogatta meg, szentelte meg otthonaikat. Reméljük, jövőre már egy helyi boldog vendéglátó számol be erről a jeles eseményről!

-i-t

Ökumenikus imahét szakkollégista szemmel

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2016. január 17. és 24. között imahetet hirdetett a Krisztus-hívők egységéért. Debrecenben a nyitó alkalom január 17-én vasárnap délután öt órakor kezdődött az Attila téri Görögkatolikus templomban, ahol annyi érdeklődő gyűlt össze, hogy a hátsó sorok mögött szinte az ajtóig álltak. A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium kiemelt szerepet kapott, hiszen a héten összegyűlt perselypénzt megosztva kapják majd a szintén Debrecenben működő másik Roma Szakkollégiummal.

Házszentelés a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban

Január hatodikán egyházunk Jézus Krisztus megkeresztelkedését ünnepli, s ezen esemény alkalmával az atyák megszentelik híveik házait. Nálunk, a koliban sem volt ez másképp. Fülöp érsek atya látogatott meg bennünket január 9-én, s bár nem az ünnep napján, de annál nagyobb örömmel fogadtuk őt.

A házszentelés egy közös imádsággal kezdődött, majd a közös helységeket és minden szobát megszentelt. Mindig örülünk, ha Fülöp atya velünk tölti az estét, így volt ez most a szentelés utáni közös vacsoránál is.

Oldalak